Csepeli hófehér keringő galambok

A tenyésztés

 Az egyik legismertebb keringő fajtánk. Magyarországon az 1940-es évek óta tenyésztik és röptetik. Minden röpgalambot tenyésztő sporttárs részéről felmerülhet a kérdés vajon milyenek ezek a galambok? A fajta tenyésztésénél nyugodtan számolhatunk azzal, hogy az állományunk létszáma rövid időn belül megduplázódik. Én is halottam már más tenyésztőktől: „Minden dúcod tele lesz, ha fehéreket kezdesz el tenyészteni!”. Miért is van ez?

A válasz nagyon egyszerű. A szoktatás és röptetés ideje alatt kevés egyed veszik el. A galambok gyorsan megtanulják, hogyan kell beülni a galambházba és rövid időn belül helyet foglalnak maguknak a fiatalok dúcában is. A tenyészállomány a megfelelő tartástechnológiai viszonyok mellett szinte minden fiatalt felnevel. A hímek és tojók egyformán kiveszik a részüket utódaik gondozásában. A költőpárok saját területüket védik a néhány napos fiókákat ritkán és rövid időre hagyják őrizetlenül. Más, idegen fészkekben csak akkor foglalnak helyet, ha túl kicsi a saját helyük ahhoz, hogy újabb tojásokat rakjanak le. A szomszédokkal inkább csak a párosítás elején csapnak össze, de miután megtanulták kinek hol a helye már ritkán alakulnak ki komolyabb „viták”. Arra azért ügyelni kell, hogy páratlan egyedek ne legyenek a tenyészetben. Néha egy-egy pár sehogyan sem akarja elfogadni az általunk kínált lehetőségeket és a leglehetetlenebb helyen rak fészket, hogy a takarításban akadályozzon minket. Az ajtóba, vagy éppen a tojótányér mellé. Én nem bántottam őket, csak akkor, ha nagyon útban voltak és korlátoztak a galambházban való mozgásban, vagy az etető mellett akartak költeni.

A takarmányozás minőségére nem érzékenyek a galambok. Egy közepes minőségű keverékkel szép fiatalokat nevelnek egész évben.  A közepes nagyságú kukoricát szívesen fogyasztják a galambok, de a kisebb fiókokat könnyebben jól tudják tartani a szüleik, ha nem túl nagyszemű a takarmány összetétele, ezért én aprómagokkal egészítettem ki a tenyészállomány keverékét. A dinamikus testtömeg gyarapodás miatt érdemes valamilyen hüvelyes magot tartalmaznia a takarmánynak. Ezek magasabb fehérjetartalmúak a gabonamagoknál, igaz, hogy a beszerzési áruk is magasabb. Leggyakrabban a borsót, és bükkönyt használjuk. Könnyen beszerezhetők és a galambok is kedvelik. Jó kiegészítő még a kölessel majdnem megegyező nagyságú olajos magunk a repce is. Fészekállapottól függően a galambok előnyben részesítik ezeket a magokat a gabonafélékkel szemben. A fiatalok jól felnevelkednek szüleik mellett, de elkülönítve a fiatalok dúcában is megállják a helyüket. Kinek mennyi hely áll rendelkezésére a tenyésztés folyamán. A csepeli hófehér keringő közepes takarmányigényű, középhosszú csőrű röpgalamb, ezért más fajtájú röpgalambok nevelésére is jól alkalmazható (dajka). Nálam az év első felében a magasröptű magyar deresek fiait nevelik. Miután a versenyekre már nem kell a deres fiatalok utánpótlásáról gondoskodni, vagy éppen nincs áthelyezhető fiók saját fehér utódaikat nevelik és csak ősszel választom szét a párokat.

A fajta nevéből is kiderül, hogy csak fehér színben tenyésztik semmilyen más szín és rajzváltozata nincs. A fajta jellegzetessége hófehér tollazata. Nem voltam túl szigorú ezen a téren. Tapasztalataim azt mutatták, ha az első vedlés után megjelent néhány színes tollvég, (szürke, ritkán vöröses árnyalatban) vagy színes bab, vagy folt néhány egyeden, ettől még ugyanolyan hasznos tagjai lettek a röpcsapatnak, mint fehér tollú társaik. Az ilyen galamboknak a száma elenyésző, nálam olyan 3-4 % körüli volt.

 Más a helyzet, ha a színes tollak mellé még feketén jelzett csőrkáva vagy világos szivárványhártyájú gyöngyszem párosul a sötétbarna (bükköny szem) szemszín helyett. Ezek már nem csepeli hófehérek. 1-2 db ilyen galambom nekem is volt. Mindig hófehér párral. Így neveltek csepeli hófehéreket és néha jelzőként tagjai voltak a röpcsapatnak. A csüdöt és az ujjakat takaró tollakkal (gatya) annyira ritkán találkoztam, hogy nálam ilyen szálló galamb nem is volt, ha mégis előfordult már kiskorában kiszelektáltam az állományból. 

 A fehér színük ellenére szinte mindig tiszta és rendezett a tollazatuk. A havonta 1-2 alkalommal eléjük rakott fürdetőt nagyon szeretik. Egymást lökdösve kezdik a fürdést, végül néhány darab úgy elázik, hogy alig bír felröpülni a pihenőhelyére.

 A tenyésztőt meglátogató barátok első kérdései között szinte midig szerepel a „Meg tudod különböztetni őket?”, vagy a „Honnan tudod melyik, melyiknek a párja?”. Valóban nehéz dolog lenne a tizenöt-húsz pár egyforma színű galambot megkülönböztetni egymástól, hiába van minden egyednek egy kis saját egyénisége a külső jegyek alapján egyszerűbben és gyorsabban lehet szétválogatni, rendszerezni őket. Szerencsére az évente változó színű gyűrűk az egyedi azonosító számokkal segítik a beazonosítást. Ezenfelül a jelzőgyűrűk szinte teljes tárházát érdemes felhasználni ekkora állománylétszám esetén. A szárnypajzsra, vagy egyéb jól látható helyekre festett színes foltokat, jeleket csúnyának tartom. Sohasem alkalmaztam a tenyészállományomban. A fiatalok szoktatásakor gyakran megjelöltem így egy-egy kiemelkedő, vagy rosszabb röpképességű galambot. Helyhiány esetén a különböző korú egyedeket is így jelöltem, ezzel megkönnyítettem a kieresztés előtti szétválogatást. Később ennek már semmi jelentősége nem volt. Miután összeszoktak már egyszerre ki lehetett engedni őket és legkésőbb az őszi vedléssel teljesen eltűnt a tollazatról.

Mindent összefoglalva egy csepeli hófehér állomány nagyon szép, egységes látványt nyújt galambházban és levegőben egyaránt.

Németh László

Kiskunfélegyháza